20201006_090643

Látogatás a DPD Hungária Kft. új elosztó központjában

Az MVISZ egyetlen őszi offline esemémyét a COVID 19 járvány aktuális biztonsági előírásainak megfelelően tartottuk ma a DPD október 2-án átadott új elosztó központjában.

Juhász László a DPD Hungária Kft. IT&PMO menedzsere felvezető előadásában bemutatta az új központ lefontosabb műszaki paramétereit, ismertette az építkezés részleteit és azt, hogy hogyan is fog ez az elosztó központ működni a jövőben. Ezután következett Polereczki Andrea az Inter-Computer-Informatika Zrt., Chief Cyber Security Officerjének előadása a robototok felemelkedéséről, majd Dobi Sándor Gábor a HungaroControl kutatás-fejlesztési szakártője beszélt a Drónok aktuális szerepéről a mindennapi életünkben.

Az előadások után megtekintettük a próbaüzem szerűen működő szortírozó csarnokot, ahol megtekintettük a legújabb szortírozó szalagokat és speciális szkennereket.

mvisz_elnokseg

Új vezetőség a VISZ élén

Új elnököt és alelnököt választott a VISZ közgyűlése, és az elnökségben is voltak személycserék. Takács Tibor korábbi elnök mandátuma lejártával leköszönt az elnöki pozícióról, nem vesz részt a továbbiakban a szervezet irányításában. Utóda Strausz György lett.
 
Megtartotta éves közgyűlését a legnagyobb hazai vállalatok informatikai vezetőit tömörítő Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ), melynek legfontosabb témája a tavalyi beszámoló, valamint az idei költségvetés elfogadása mellett az új vezetőség megválasztása volt.
 
A közgyűlés előtt ugyanis bejelentette távozási szándékát Takács Tibor elnök, akit a 2016-ban elhunyt Braun Péter után választott meg a szervezet. Takács Tibor, aki 1997 óta dolgozott különböző vállalatok IT vezetőjeként , távozott is a szervezetből, mivel karrierjét a KPMG menedzsereként folytatja. Szintén lejárt Bödör László elnökségi tag mandátuma, aki az OTP Mobil CIO-jaként elsőként nyerte el a 35 év alatti CIO-k munkájának elismerésére alapított Braun Péter-díjat.
 
A VISZ közgyűlésének egyik legfontosabb napirendi pontja volt a szervezet tisztségviselőinek megválasztása. A résztvevők tizenegy jelöltből választották meg a szervezet munkáját irányító új elnökséget.
 
A VISZ új elnöke Strausz György lett, aki 2014. óta alelnökként vett részt a szervezet munkájában. Az elismert szakembernek nem lesz új a feladat, mivel 2016-ban közel fél évig megbízott elnökként irányította a VISZ munkáját. Az új elnök a nemzetközi és hazai nagyvállalati környezetet is jól ismeri. Tizenkét évet dolgozott különböző vezetői pozíciókban IT-területen a Shell Gas magyar leányvállalatánál, majd az anyavállalatnál. Emellett dolgozott Informatikai igazgatóként az Állami Autópálya Kezelőnél, a BKK-nál, majd több évig felelt régiós CIO-ként a General Motors dél-kelet-európai leányvállalatainak informatikájáért, utána pedig 3 éven át a MOL IT-infrastruktúra fejlesztés és üzemeltetésért felelős vezetőjeként dolgozott.
 
Alelnökként Fritsch Róbert, a Budapesti Vízművek CIO-ja segíti munkáját. Fritsch Róbert szintén tapasztalt szakember, közel negyedszázada tölt be IT-vezetői pozíciókat. A Fővárosi Vízművek informatikáját 18 éve irányítja, előtte az Aegon Hungarynál dolgozott vezető beosztásban IT-területen. 2016. óta a VISZ elnökségének is tagja.

Az elnökség összetétele is változott. A szervezettől távozó Bödör László, valamint az alelnökké választott Fritsch Róbert helyére a közgyűlés Budai-Tüske Gábort, a Groupama Biztosító Zrt. CIO-ját, és Fekete Pétert, az Electrolux Lehel Hűtőgépgyár informatikai igazgatóját választotta az elnökségbe, és megerősítette két elnökségi tag, Nagyné Agárdi Györgyi, (Allianz Hungária) és Knuth Ábel (Scientific Games) pozícióját.
 
Budai-Tüske Gábor korábban a Raiffeisen Bankánál dolgozott IT-infrastruktúraüzemeltetési vezetőként, majd az MKB Banknál IT-operációs vezetőként. 2016-ban igazolt a Groupama Biztosítóhoz. Fekete Péter több mint húsz éve az Electrolux munkatársa.
 
A közgyűlés Kertészné Gérecz Esztert ismét a felügyelő bizottság vezetőjévé választotta.

manager

Az Év Projekt Menedzsere Felhívás

Ki lesz az Év Projektmenedzsere 2019-ben?

Szeptember 30-ig lehet pályázatot beadni az Év Projektmenedzsere Díjra

A Projektmenedzsment Kiválóság Tábla idén is meghirdeti az Év Projektmenedzsere Díjat, a magyarországi projektmenedzsment szakma egy kiemelkedő szakemberének elismerésére. A nyertes és a pályázók példáján keresztül kívánjuk felhívni a szakma és a közvélemény figyelmét a projektmenedzseri tudás és szakma jelentőségére, a kiemelkedő projektek eredményeire. A Díj soros elnöki tisztségét idén a Magyar Projektmenedzsment Szövetség látja el.

A 2001-ben alapított Díj évenkénti kiadásának célja a projektmenedzsment szakma népszerűsítése, a szakmai kompetencia és kultúra elősegítése a kiemelkedően sikeres projektmenedzserek elismerésével. Az eredményhirdetés időpontja a nemzetközi Projektmenedzsment világnaphoz kapcsolódóan várhatóan 2019. november második hetében lesz.

A pályázat kiírója és a Díj adományozója a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla (PM Tábla), a projektmenedzsment szakmai szervezetek közössége.

Projektmenedzsment Kiválóság Tábla (PM Tábla) alapítói:

Fővállalkozók Magyarországi Szövetsége (FŐVOSZ)

Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület (HTE) Projektmenedzsment Szakosztály

Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ)

Magyar Projektmenedzsment Szövetség (PMSZ)

PMI Budapest, Magyar Tagozat (PMI Budapest)

Csatlakozott szervezetek:

Építéstudományi Egyesület (ÉTE)

A pályázó projektmenedzseri kompetenciáját, rátermettségét, problémakezelési módszereit egy vagy több általa (öt évnél nem régebben) vezetett és befejezett projekten keresztül mutathatja be.

Eddigi díjazottak: http://www.evprojektmenedzsere.hu/eddigi-dijazottak/

A pályázat leadásának határideje: 2019. szeptember 30. éjfél.

A pályázatra jelentkezni a letölthető dokumentumok kitöltésével és a jelentkezési határidőig történő megküldésével lehet:

  • (1) Jelentkezési lap
  • (2) Pályázat
  • (3) Szakmai önéletrajz
  • (4) Etikai kódex

Jelentkezés itt: http://www.evprojektmenedzsere.hu/felhivas/

Kérjük, saját ismeretségi körében is ajánlja a pályázati lehetőséget potenciális pályázóknak!

manager2

Az Év Projekt Menedzsere Felhívás

When, while the lovely valley teems with vapour around me, and the meridian sun strikes the upper surface of the impenetrable foliage of my trees, and but a few stray gleams steal into the inner sanctuary, I throw myself down among the tall grass by the trickling stream; and, as I lie close to the earth, a thousand unknown plants are noticed by me: when I hear the buzz of the little world among the stalks, and grow familiar with the countless indescribable forms of the insects and flies, then I feel the presence of the Almighty, who formed us in his own image, and the breath of that universal love which bears and sustains us, as it floats around us in an eternity of bliss; and then, my friend, when darkness overspreads my eyes, and heaven and earth seem to dwell in my soul and absorb its power, like the form of a beloved mistress, then I often think with longing, Oh, would I could describe these conceptions, could impress upon paper all that is living so full and warm within me, that it might be the mirror of my soul, as my soul is the mirror of the infinite God!

O my friend — but it is too much for my strength — I sink under the weight of the splendour of these visions! A wonderful serenity has taken possession of my entire soul, like these sweet mornings of spring which I enjoy with my whole heart. I am alone, and feel the charm of existence in this spot, which was created for the bliss of souls like mine.

I am so happy, my dear friend, so absorbed in the exquisite sense of mere tranquil existence, that I neglect my talents. I should be incapable of drawing a single stroke at the present moment; and yet I feel that I never was a greater artist than now.

When, while the lovely valley teems with vapour around me, and the meridian sun strikes the upper surface of the impenetrable foliage of my trees, and but a few stray gleams steal into the inner sanctuary, I throw myself down among the tall grass by the trickling stream; and, as I lie close to the earth, a thousand unknown plants are noticed by me: when I hear the buzz of the little world among the stalks, and grow familiar with the countless indescribable forms of the insects and flies, then I feel the presence of the Almighty, who formed us in his own image, and the breath of that universal love which bears and sustains us, as it floats around us in an eternity of bliss; and then, my friend, when darkness overspreads my eyes, and heaven and earth seem to dwell in my soul and absorb its power, like the form of a beloved mistress, then I often think with longing, Oh, would I could describe these conceptions, could impress upon paper all that is living so full and warm within me.

visz-kozgy

VISZ Közgyűlés – tisztújítás

2018. március 27-én tartotta a VISZ az éves Közgyűlését. 

A tagság felügyelő bizottsági taggá választotta Király Pétert (OTP), és Tóth Attila Zoltánt ( VISZ Tiszteletbeli tag).

Az elnöki feladatokat Takács Tibort (MFB), és az alelnöki feladatokat továbbra is Strausz György (MOL) látja el.

Az elnökség további tagjai: 

Nagyné Agárdi Györgyi ( Allianz), Bödör László ( OTP Mobil), Fritsch Róbert ( Fővárosi Vízmű), Knuth Ábel ( Scientific Games)

kieges

A kiégés nem egyéni probléma. A vállalat is sokat bukhat

A legtöbb cég életében a projektek mennyiségének van egy – már-már természetes – hullámzása, hol sok van, hol csak néhány.

Ezt a természetes hullámzást időnként megtörik a „mega” projektek, azok az igazán nagy projektek, amelyek sok éves, akár évtizedes ciklusokban jelennek csak meg a cégek életében. A hullámzásnak nem pusztán pénzügyi okai vannak, hanem lényeges tényező az emberi oldal is.

További részletek a BITPORT.HU-n megjelent cikkben

element5-digital-OyCl7Y4y0Bk-unsplash

PÁLYÁZAT – Általános iskolás diákok részére A feladat a Királyfi és a sors néven ismert ókori egyiptomi

A feladat a Királyfi és a sors néven ismert ókori egyiptomi
történethez kapcsolódik:


• megjelenítése saját, 5-10 rajzzal vagy festménnyel, melyek alapján a történet végigkísérhető / egy kép az elképzelt befejezésről is szólhat
• a történet egy részét vagy egészét megjelenítő rövid 1-5 perces videó/animáció készítése (digitális történetmesélés)
• a történethez kapcsolódó bármilyen számítástechnikai munka készítése a scratch vagy kodu programokkal

Korosztály: 6-15 évesek, 2 osztályonkénti bontásban


Pályázat kiírása: október 12.

Beadási határidő: november 15.

A pályázatot a Magyarországi Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ) és a Magyar Egyiptomi Baráti Társaság írja ki. A pályázat kiírása és értékelése a tanévet követő ősszel
történik meg, a díj átadására – ünnepélyes keretek között – decemberben, a VISZ éves záróünnepségén kerül majd sor.


A pályázat ütemezése:

A pályamunkák benyújtásának határideje:
2017. november 12.

A pályázat eredményének kihirdetése és ünnepélyes
díjátadó:2017. december 5. délután, Budapesten, egy később
megadott helyszínen


Segítség: a Fáraók földjén honlapon

 
Bíráló bizottság:

– Bartos Zoltán PhD egyiptológus, Szépművészeti Múzeum
– Farkas Emese MEBT tag
– dr. Győry Hedvig PhD egyiptológus, MEBT főtitkár
– Nagyné Agárdi Györgyi Allianz, VISZ elnökségi tag
– Csongrádi Tamás VISZ Programozó Tábor oktató, BGSZC Vásárhelyi Pál Kereskedelmi Szakközépiskola
– Kósa Judit VISZ Programozó Tábor oktató, Kőbányai Kertvárosi Általános Iskola
– Őri Bálint VISZ Programozó Tábor oktató
– Vindics Dóra VISZ Programozó Tábor oktató, Babits Mihály Gimnázium

Értékelés szempontjai:
• tartalom helyessége, követhetősége,
• egyiptomi jelleg érvényesítése,
• kompozíció / felépítés megszerkesztése,
• a kivitelezés minősége,
• esztétikai élmény,
• egyedi, ötletes, esztétikus, érthető, játszható.

Beküldési cím:
palyazat@mvisz.hu

Nyeremények:
• könyvek
• múzeumi belépők
• kiállítási lehetőség
• 3 fő részére programozó tábori részvétel
• e-book olvasók

dij

Pro Facultate díj

Az idei évben a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Kar kari tanácsa a Magyarországi Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ) számára ítélte. A díjat Takács Tibor, a VISZ elnöke vette át a szövetség képviseletében.

A VISZ évek óta vesz részt a Budapesti Corvinus Egyetem képzési programjában. Tagjaink előadásokat tartanak, ahol a vállalati informatikai aktuális kérdései mellett, az információtechnológia aktuális technológiái mellett az egyes iparági megoldásokat mutatják be és megosztják tapasztalataikat a hallgatókkal.