manager

Az Év Projekt Menedzsere Felhívás

Ki lesz az Év Projektmenedzsere 2019-ben?

Szeptember 30-ig lehet pályázatot beadni az Év Projektmenedzsere Díjra

A Projektmenedzsment Kiválóság Tábla idén is meghirdeti az Év Projektmenedzsere Díjat, a magyarországi projektmenedzsment szakma egy kiemelkedő szakemberének elismerésére. A nyertes és a pályázók példáján keresztül kívánjuk felhívni a szakma és a közvélemény figyelmét a projektmenedzseri tudás és szakma jelentőségére, a kiemelkedő projektek eredményeire. A Díj soros elnöki tisztségét idén a Magyar Projektmenedzsment Szövetség látja el.

A 2001-ben alapított Díj évenkénti kiadásának célja a projektmenedzsment szakma népszerűsítése, a szakmai kompetencia és kultúra elősegítése a kiemelkedően sikeres projektmenedzserek elismerésével. Az eredményhirdetés időpontja a nemzetközi Projektmenedzsment világnaphoz kapcsolódóan várhatóan 2019. november második hetében lesz.

A pályázat kiírója és a Díj adományozója a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla (PM Tábla), a projektmenedzsment szakmai szervezetek közössége.

Projektmenedzsment Kiválóság Tábla (PM Tábla) alapítói:

Fővállalkozók Magyarországi Szövetsége (FŐVOSZ)

Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület (HTE) Projektmenedzsment Szakosztály

Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ)

Magyar Projektmenedzsment Szövetség (PMSZ)

PMI Budapest, Magyar Tagozat (PMI Budapest)

Csatlakozott szervezetek:

Építéstudományi Egyesület (ÉTE)

A pályázó projektmenedzseri kompetenciáját, rátermettségét, problémakezelési módszereit egy vagy több általa (öt évnél nem régebben) vezetett és befejezett projekten keresztül mutathatja be.

Eddigi díjazottak: http://www.evprojektmenedzsere.hu/eddigi-dijazottak/

A pályázat leadásának határideje: 2019. szeptember 30. éjfél.

A pályázatra jelentkezni a letölthető dokumentumok kitöltésével és a jelentkezési határidőig történő megküldésével lehet:

  • (1) Jelentkezési lap
  • (2) Pályázat
  • (3) Szakmai önéletrajz
  • (4) Etikai kódex

Jelentkezés itt: http://www.evprojektmenedzsere.hu/felhivas/

Kérjük, saját ismeretségi körében is ajánlja a pályázati lehetőséget potenciális pályázóknak!

conference

IDC CIO SUMMIT 2019

Az rendezvényen előadást tart:

  • Henrik Amsinck, üzleti technológiákért felelős alelnök, Lego Csoport
  • Böle Ferenc, IT projektmenedzsment és transzformációs igazgatóság vezető, OTP Bank

Előadásának címe: Strukturált IT transzformáció az OTP Banknál

  • Mezey Lívia, IT és transzformáció igazgató, Magyar Telekom
  • Fülöp György, digitális munkakörnyezet támogatási igazgató, MVM

Előadásának címe: A jövő digitális munkakörnyezete

Ez alaklommal sem maradhatnak el a tematikus műhelybeszélgetések, melyek a következő témákat ölelik fel:

Connect beszélgetés 1 | Kognitív rendszerek a hagyományos emberi tapasztalatokkal, döntési mechanizmusokkal szemben
Tényleg elérkezett már a kognitív számítástechnika kora?

Moderátor: Péczeli Viktor, IT Igazgató, Continental Automotive Hungary Kft.

Connect beszélgetés 2 | Ügyfélélmény, mint elsődleges üzleti prioritás
Megkülönböztetett ügyfélélményt nyújtani nem csak egyre fontosabb, hanem egyre nehezebb is.

Moderátor: Szabó Balázs, osztályvezető, Ügyfélközpontúság és Digitális Fejlesztés Osztály, E.ON Hungária Zrt.

Connect beszélgetés 3 | Biztonságtudat és tudatos biztonság az új IT világban
A biztonság valóban ott tart, ahol hinni szeretnénk, vagy eltér az elmélet a valóságtól?

Moderátor: Kálmán Zsolt, CISO, KELER Csoport

Connect beszélgetés 4 | IT Agilitás – És IT nyújtotta agilitás
Hogyan lehet az IT architektúra agilisabb és hogyan járulhat hozzá az egész szervezet agilitásához?

Moderátor: Fazekas Ferenc, CIO, UNIQA Biztosító; ügyvezető igazgató, Cherrisk.com

A rendezvény záróakkordjaként „Az itt és most” címmel panelbeszélgetésre kerül sor, melyet Strausz György, a Vezető Informatikus Szövetségének elnöke fog moderálni.

A eseményen az MVISZ tagoknak a részvétel ingyenes, de jelentkezéshez kötött!

A részletes programért és regisztrációért kérjük kattintson ide!

Tartson velünk az IDC CIO Summiton és tudjon meg minél többet a digitalizáció gyakorlati oldaláról, hogy az Ön szerezte is valóban digitálissá váljon, ne csak annak látszon. 

manager2

Az Év Projekt Menedzsere Felhívás

When, while the lovely valley teems with vapour around me, and the meridian sun strikes the upper surface of the impenetrable foliage of my trees, and but a few stray gleams steal into the inner sanctuary, I throw myself down among the tall grass by the trickling stream; and, as I lie close to the earth, a thousand unknown plants are noticed by me: when I hear the buzz of the little world among the stalks, and grow familiar with the countless indescribable forms of the insects and flies, then I feel the presence of the Almighty, who formed us in his own image, and the breath of that universal love which bears and sustains us, as it floats around us in an eternity of bliss; and then, my friend, when darkness overspreads my eyes, and heaven and earth seem to dwell in my soul and absorb its power, like the form of a beloved mistress, then I often think with longing, Oh, would I could describe these conceptions, could impress upon paper all that is living so full and warm within me, that it might be the mirror of my soul, as my soul is the mirror of the infinite God!

O my friend — but it is too much for my strength — I sink under the weight of the splendour of these visions! A wonderful serenity has taken possession of my entire soul, like these sweet mornings of spring which I enjoy with my whole heart. I am alone, and feel the charm of existence in this spot, which was created for the bliss of souls like mine.

I am so happy, my dear friend, so absorbed in the exquisite sense of mere tranquil existence, that I neglect my talents. I should be incapable of drawing a single stroke at the present moment; and yet I feel that I never was a greater artist than now.

When, while the lovely valley teems with vapour around me, and the meridian sun strikes the upper surface of the impenetrable foliage of my trees, and but a few stray gleams steal into the inner sanctuary, I throw myself down among the tall grass by the trickling stream; and, as I lie close to the earth, a thousand unknown plants are noticed by me: when I hear the buzz of the little world among the stalks, and grow familiar with the countless indescribable forms of the insects and flies, then I feel the presence of the Almighty, who formed us in his own image, and the breath of that universal love which bears and sustains us, as it floats around us in an eternity of bliss; and then, my friend, when darkness overspreads my eyes, and heaven and earth seem to dwell in my soul and absorb its power, like the form of a beloved mistress, then I often think with longing, Oh, would I could describe these conceptions, could impress upon paper all that is living so full and warm within me.

programozo-tabor

VISZ Programozó tábor

2019. nyara 

2019. július 1-5.

2019. július 8-12.

Ha iskolai szünet, akkor VISZ Programozó Tábor. 

Helyszín:
BME IK

1117 Budapest, Magyar tudósok körútja 2.

Találkozó: 2019.07.01-án avagy 07.08-én 08.00-tól az aulában

Tematika: HTML szerkesztés, Kodu, Scratch, Lego Robot programozás, Microbit, drón programozás, Python  
security előadás stb.

( szintenként más tematika; kezdő és középhaladó csoport)

Regisztráció:

https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSecTyiJQg8p_5VKhoM1jTOKIfVahBf34a9nm-WwRJkFkk27JQ/viewform?usp=sf_link

Nyári táborainkra várjuk jelentkezését!

coding2

Leaseplan Hungária Zrt. gépeket adományozott a VISZ Programozó Tábornak

SZÁMÍTÓGÉPEKET ADOMÁNYOZOTT A LEASEPLAN A PROGRAMOZÁS IRÁNT
ÉRDEKLŐDŐ GYEREKEK SZÁMÁRA
10 darab számítógépet adományozott a LeasePlan Hungária Zrt. a Magyarországi Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ) részére. Az eszközöket nyári táboraik során fogják használni azok a kisiskolás gyerekek, akik érdeklődnek az informatika és a programozás iránt. Ez az első ilyen jellegű felajánlás a szövetség számára, mellyel a jövő generációját kívánják fejleszteni.
2 évvel ezelőtt indult útjára a VISZ Programozó Tábor, melynek során játékos eszközökkel sajátíthatják el a programozás és az informatika alapjait a 6 és 16 év közötti iskolások. A program célja, hogy izgalmas feladatok során sokrétű tudással és képességekkel vértezzék fel magukat a gyerekek. A LeasePlan által adományozott 10 számítógép még több gyerek számára teszi lehetővé, hogy olyan tudás birtokában legyenek, amelyet sokrétűen alkalmazhatnak a jövőben.
„Ezzel a felajánlással még több gyerek részére biztosíthatunk helyet nyári táboraink során, megadva az esélyt egy használható, biztos tudás elsajátítására. Emellett szakmai rendezvényeinken informatikai vezetők számára kínálunk olyan programokat, amelyek az új technológiák megismertetése mellett az informatikai irányítási tevékenység eredményességének fejlesztését célozzák. Kiemelt hangsúlyt fektetünk az utánpótlás nevelésre, ezért úgy döntöttünk, hogy a hazai felsőoktatás képviselői között kiosztjuk az „Év informatikai oktatója” díjat. 2016-ban meghirdettünk egy pályázatot középiskolai oktatói közösségek részére is, ahol azt értékeltük, hogy a tanárok hogyan építik be a mai kor digitális eszközeit (okos telefonok, táblagépek, internetes oktatóanyagok stb.) használatát a mindennapioktatásba. A pályázat eredményeként az évzáró ünnepségünk keretén belül adtuk át az „Év digitális oktatói munkaközössége” díjat.” – mondta Fainné Lacsny Éva, a VISZ képviseletében.
„Kulcsfontosságú számunkra a jövő generációja, hiszen ők vihetik tovább a számunkra fontos értékeket. Úgy gondoljuk, hogy a fiatalok támogatásának legjobb módja, hogy értékes és hasznos tudást nyújtsunk számunkra. Mivel az informatika átszövi mindennapjainkat, elengedhetetlen ennek ismerete, és alapjait érdemes már gyerekkorban elsajátítani. Büszkék vagyunk rá, hogy olyan helyre kerülnek ezek a számítógépek, ahol érdeklődő gyerekek örömteli módon tehetnek szert lényegi tudásra. A táborok lehetőséget nyújtanak arra, hogy felhívjuk a szülők és a társdalom figyelmét az IT fontosságára és jó lehetőség megismerkedni vele.3 évvel ezelőtt volt már hasonló kezdeményezésünk: a Bagázs Közhasznú Alapítványnak adtunk számunkra szükségtelenné váltgépeket, akik a bagi hátrányos helyzetű fiatalokat támogatják és tanítják. A bagi roma kisebbség közösségi házában használták fel őket. Gyerekek internetezhetnek rajtuk, illetve kapnak informatikai oktatást. Látva az adományok hasznosságát, ismét segíteni akartunk, amint lehetőségünk nyílt rá.” – hangsúlyozta Behán László, a LeasePlan IT igazgatója.
visz-kozgy

VISZ Közgyűlés – tisztújítás

2018. március 27-én tartotta a VISZ az éves Közgyűlését. 

A tagság felügyelő bizottsági taggá választotta Király Pétert (OTP), és Tóth Attila Zoltánt ( VISZ Tiszteletbeli tag).

Az elnöki feladatokat Takács Tibort (MFB), és az alelnöki feladatokat továbbra is Strausz György (MOL) látja el.

Az elnökség további tagjai: 

Nagyné Agárdi Györgyi ( Allianz), Bödör László ( OTP Mobil), Fritsch Róbert ( Fővárosi Vízmű), Knuth Ábel ( Scientific Games)

infohajo

INFOHAJÓ 2018

Idén is az INFOhajón, a Magyarországi Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ) hagyományos évadnyitó rendezvényén adták át az ÉV CIO-ja és a Braun Péter-díjat, melyet a 2016-ban elhunyt legendás vezetőjének emlékére alapított a szervezet.

Mindkét díjra egy a VISZ elnöksége által felkért zsűri tesz javaslatot, és a szövetség adományozza. A zsűriben az elnökség két tagja mellett független szakújságírók és szakmai szervezetek (többek között a PMI Budapest, a Projektmenedzsment Szövetség és az IVSZ) vezetői, valamint az előző évben díjazott vesznek részt. 

Innovációs terek multinacionális környezetben

Az idei pályázat kiírása az innováció, a digitalizáció és a termelékenység összefüggésire helyezte a hangsúlyt.

A zsűri döntése nyomán a Szövetség Nagyné Agárdi Györgyinek, az Allianz Hungária Zrt. informatikai vezetőjének ítélte az Év CIO-ja díjat.

A szakember több mint 20 éve dolgozik a pénzintézeti és biztosítási szektorban informatikai vezetőként. Bár közgazdászként kezdte pályáját, érdeklődése hamarosan a vállalati informatika felé fordult. Mint informatikai területen dolgozó vezető 1995-től az ÁB-AEGON Biztosítónál kezdte pályafutását informatikai és szervezési vezetőként, majd 2002-ben az Erste Bankhoz igazolt, ahol szervezési igazgatóként dolgozott. Az ő vezetésével történt meg a Postabank informatikai migrációja, emellett kiemelt feladata volt a korszerű banki alkalmazások fejlesztésének irányítása is.

2009-től dolgozik az Allianz Hungária Zrt.-nél. Kezdetben szervezési és fejlesztési igazgatóként, majd 2016-tól a vállalat CIO-jaként. Működése alatt valósult meg a biztosító informatikai szervezetének teljes átalakítása, újraépítése, a SOA-alapú háromrétegű alkalmazásarchitektúra kialakítása, a folyamatok digitalizációja és a kapcsolódó hatékony workflow rendszer kiépítése. Csapatával számos, a nemzetközi biztosítási piacon is egyedülálló megoldást vezettek be (a mobil POS, a QR-kódos és a call centeres fizetés, robotok használata a folyamatok automatizálásában, a mezőgazdasági biztosítások műholdas biotérképpel történő támogatása stb.). A zsűri értékelte azt a módot is, ahogy a multinacionális vállalatokat jellemző kötöttségekből a szakember előnyt tudott kovácsolni.

A zsűri külön kiemelte Nagyné Agárdi Györgyi mentori munkáját. Több, azóta más nagyvállalatnál dolgozó informatikai vezetőt segített szakmai fejlődésében.

Nyolc éve dolgozik a Szerencsejáték Zrt.-nél a Braun Péter-díjat idén elnyerő Csillag Dávid. Ő a klasszikus utat járta be: informatikusból vált informatikai vezetővé. Már egyetemi tanulmányai alatt is dolgozott üzemeltetőként, rendszermérnökként, csoportvezetőként, egy terület menedzsereként. 2010-ben igazolt a Szerencsejáték Zrt.-hez, ahol kezdetben a belső rendszerek területének vezetője, végül a teljes informatikai terület igazgatója lett. Szoros kapcsolatban és munkamegosztásban dolgozott a vállalat előző CIO-jával, így amikor annak távozásakor informatikai vezetővé nevezték ki 2016 áprilisában, zökkenőmentesen tudta átvenni az IT vezetését.