AZ ÉV INFORMÁCIÓBIZTONSÁGI VEZETŐJE – 2024 A Magyarországi Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ), együttműködésben az ISACA-val – idén is pályázatot indít az érdeklődő szakemberek részére, s ezennel kiírja az idei az „Év információbiztonsági vezetője” pályázatát. A pályázat célja, hogy felhívja a figyelmet az információbiztonsági vezetők tevékenységének fontosságára, valamint hogy díjjal ismerje el az évek során kiemelkedő teljesítményt nyújtó információbiztonsági vezetők munkáját. A díjat a VISZ és ISACA által felkért független szakmai zsűri ítéli oda, a díjra az információbiztonsági vezetőket (IBF, IBV stb.) szakmai szervezetek, cégek, valamint zsűritagok egyaránt jelölhetnek. A jelentkezéseket rövid ajánlással a visztitkarsag@mvisz.hu címre várják a szervezők. A jelölések alapján a szervezők felkérik a díjra jelölteket, hogy pályázat benyújtásával induljanak el a díj elnyeréséért folyó versenyben. A pályázatok terjedelme maximum 15 oldal bemutató (.ppt) formátumban. A VISZ és ISACA BUDAPETS CHAPTER által felkért független zsűriben szakmai szervezetek képviselői, valamint szakmai újságírók vesznek részt: FRITSCH RÓBERT, a VISZ elnöke HORVÁTH PÁL, az ISACA Budapest Chapter elnöke VINNAI BALÁZS, az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ) elnöke KÉPES GÁBOR, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) ügyvezető igazgatója CSERNA JÓZSEF, a Magyar Projektmenedzsment Szövetség elnöke DUDÁS DEZSŐ, a Project Management Institute Magyar Tagozatának elnöke SCHOPP ATTILA, az IT Business főszerkesztője DERVENKÁR ISTVÁN, a Bitport.hu főszerkesztője SÓS ÉVA, a ComputerTrends főszerkesztője MESTER SÁNDOR, a VISZ alapítója, a VISZ tartalommenedzsere KELETI ARTHUR, ITBN-alapító, kiberbiztonsági szakértő NAGY ÁDÁM, a K&H Bank információs fősztályának főosztályvezetője, az „Év informatikai biztonsági vezetője” díj 2023-as nyertese ARS POETICA Miért tartja magát jó információbiztonsági vezető? Milyen képességekkel rendelkezik, amelyek sikeressé teszik? INNOVÁCIÓ • Milyen innovatív megoldásokat vezetett be az elmúlt időszakban (1-3 év)? • Milyen módon változott a vezetői szerepe? • Milyen módon változott szervezeten belüli elfogadottsága? • Milyen kihívásokkal szembesült? Hogyan kezelte ezeket? BIZTONSÁGOS MŰKÖDÉS, REZILIENS IT-KÖRNYEZET A gazdasági szereplők, intézmények előtt álló egyik legnagyobb kihívás a működés biztonságának a fenntartása, a belső informatikai környezet rezilienciájának folyamatos fejlesztése. Milyen IT biztonsági megoldást vezetett be, vagy fog bevezetni a közeljövőben, amely az Ön által képviselt vállalat vagy szervezet informatikai biztonságát és termelékenységét jelentősen javította vagy javítani fogja? ÁGAZATI ICT TRENDEK, SZABÁLYOZÁSOK Melyek azok a ICT vagy más műszaki trendek, továbbá szabályozási elvárások, amelyek érinteni fogják az Ön által képviselt ágazat működését? Milyen módon tervezi kiaknázni a várható lehetőségeket, illetve hogyan szándékozik megfelelni az effajta kihívásoknak? ÉRTÉKTEREMTÉS A legújabb technológiákat egyre rövidebb időn belül hasznosítják az üzleti folyamatokban, miközben a biztonság iránti fokozott igény nem változik. Mutasson be olyan megoldásokat, amelyeket a legújabb technológiák alkalmazása során a biztonság fenntartása, a reziliencia fokozása érdekében vezettek be. A jelölések beérkezésének határideje: 2024. június 14. A pályamunkák beérkezésének határideje: 2024. július 1. A meghallgatás várható időpontja az 2024. július 19. |