Áprilisban újra Jövőkutatás, IT trendek Szakmai Fórum!
Az elmúlt évtized egyik legfontosabb kulcsszava a világon a digitális transzformáció, melynek nyomán úgy hisszük, hogy a világ máshogy működik majd néhány évtized múlva. Természetesen ez a változás folyamatos, áthatja a mindennapi életünket is. A VISZ, az IDC és a Jobsgarden közös fóruma azt járja körül, hogy hogyan emeli más szintre a digitalizáció mindazokat a folyamatokat, amik a munkavégzéssel, illetve a munkavállalók kezelésével kapcsolatosak.
A fórum egy része ennek megfelelően az emberi erőforrás menedzsmentjére fókuszál, míg a másik kifejezetten a jövő munkavégzésére (Future of Work). Az eseményre vegyesen hívtunk meg technológiai vezetőket, illetve a munkaerő menedzsmentjében jártas vezető szakértőket.
Az MBH Bankban sorra kerülő, alkalmat szeretnénk minél interaktívabbá varázsolni, ahol friss trendek, kutatások mellett gyakorlati szakemberekkel folytatott diskurzusok során formálhatunk közösen véleményt arról a tényezőről, ami megannyi kontroll és edukáció mellett továbbra is nehezen menedzselhető tényezőként ül közvetlen a billentyűzet és az irodaszék között: a munkavállalóról.
PROGRAM:
9.00- 9.05: Megnyitó
9.05 – 9.20 : IDC kutatás – Future of work – Bakk József, Telco Lead – Central and Eastern Europe, IDC
9.20-9.35: Jobsgarden kutatás
9.35-10.10 Kerekasztal-beszélgetés: Bárány Tamás, toborzási vezető, MOL; Fertig Balázs, toborzási vezető, MBH Bank; Pocsai Zsolt, igazgató, Digitális infrastruktúra-szolgáltatósági Igazgatóság, OTP Bank, Popovicsné Koncsos Brigitta, ügyvezető igazgató E.ON Digital Technology Hungary