Konferenciák

Június 2017
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30

ÉV CIO-ja 2016-ban

Hagyományaikhoz híven, augusztus utolsó szerdáján adta át a Magyarországi Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ) éves konferenciáján, az INFOhajón a magyarországi informatikai vezetők legrangosabb elismerését, az Év CIO-ja díjat, melyet idén a VISZ elnöksége által felkért zsűri döntése nyomán a Szövetség Pocsai Zsoltnak, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. CIO-jának ítélt. A Szövetség a közelmúltban elhunyt elnökéről, Braun Péterről elnevezett díjjal jutalmazta az év fiatal CIO-ját, Bödör Lászlót, az OTP Mobil Kft. informatikai vezetőjét.

A szakmai szervezet először 2002-ben ítélte oda az Év CIO-ja díjat, amelynek a létrehozatalával az volt a célja, hogy felhívja a figyelmet az informatikai vezetők tevékenységének fontosságára. A pályázat kiírását 2011-ben módosították, a pályázóknak azóta nemcsak pályaművet kell beadniuk, hanem személyes meghallgatáson meg is kell védeniük pályaműveiket. A díjra szakmai szervezetek, cégek, valamint a zsűritagok is jelölhettek informatikai vezetőket. A zsűri munkájában a VISZ elnökségének képviselői mellett több szakmai szervezet (IVSZ, Magyar Projektmenedzsment Szövetség, Project Management Institute) vezetője, valamint a hazai szaksajtó képviselői, a Bitport.hu, a Computeworld és az IT Business főszerkesztői is részt vettek.

A két díjazott

Pocsai Zsolt öt éve dolgozik a vállalatnál. Nevéhez olyan projektek fűződnek, mint az egységes, országos meteorológiai rendszer kialakítása, amely többek között az aszfalt-hőmérsékletről, az altalaj hőmérsékletéről, az útburkolatok nedvességtartalmáról, télen a sókoncentráció szintjéről gyűjt folyamatosan adatokat vagy az Easy Way közlekedésinformatikai rendszer. A zsűri külön értékelte, hogy Pocsai informatikai vezetőként egy hagyományos „iparágban” is képes volt megtalálni a legújabb technológiák helyét, és el is tudta fogadtatni vállalaton belül azok bevezetését.

A VISZ idén először adta át a Braun Péter-díjat, mellyel a legtehetségesebb 35 év alatti CIO munkáját ismerte el. A díjat elnyerő Bödör László 2013 óta dolgozik az OTP Mobil Kft.-nél, ahol tavaly óta tölti be a CIO pozíciót. Korábban projektmenedzserként több nagyvállalatnál vezetett nemzetközi projekteket. Dolgozott a Richter Gedeon Gyógyszergyárnál, az Audi Hungáriánál, az MKB Banknál és a CIB Banknál is, illetve 2008 és 2011 között részese volt több jelentős nemzetközi projektnek a MOL Csoportnál.

Az OTP Mobil Kft.-nél kialakított működési struktúra azt a szemléletet tükrözi, mely szerint a CIO már közel sem csak háttérember, aki az üzlet által megfogalmazott igények kielégítésért fele, hanem olyan vezető, aki képes összehangolni az IT-n belül meglévő kompetenciákat, hogy maga az IT is proaktívan keressen új üzleti lehetőségeket. "Az informatika manapság nem csak kiszolgáló tevékenységet ellátó szervezeti egység és egy költséghely a szervezetben, hanem a megoldások kezdeményezője és az innováció motorja is egyben" – írja pályázatában Bödör László.